Okos ez a gyerek

Tehát szigorúbban kell fogni. Rá kell kényszeríteni, hogy többet tanuljon. 

Tényleg ilyen egyszerű?

A gyermek azért nem tanul, mert valami miatt nem éri meg neki. A lehetséges okok közül két nagyon gyakorit szeretnék kiemelni. 

Ennyire képes

Az egyik ilyen ok az, hogy a gyermek mégsem olyan okos, mint gondolják a szülei. Kisiskolás korban a jó magaviseletű elég szorgalmas gyermek könnyen megfelel az iskolai követelményeknek. A családi együtt tanulás is hatékony. A lényeglátás, az elvont gondolkozás képessége, nagyobb mennyiségű ismeret megjegyzése felső tagozatban és különösen a középiskolában kezd követelménnyé válni. A szerényebb képességű gyermek azt tapasztalja meg, hogy ő fáradságosan tanul, mégsem kap jó jegyet, lemarad a többiektől, a szülei elégedetlenek vele. Elmegy a kedve a tanulástól. Hiszen miért tanuljon? Úgysem megy. A szülő pedig azt látja, hogy a korábban okos gyermeke rossz jegyeket kap és nem tanul. Arra következtet, hogy a gyerek lusta. Pedig itt nem a lustaság a lényeg, hanem a gyermek ennyire képes.

Lusta

A nem tanulás másik lehetséges okát illetően abból induljunk ki, hogy tanulni nehéz. Egy helyben kell ülni, figyelni kell, közben olyan kellemes élvezetekről, mint tv nézés, számítógépezés le kell mondani. Ezért a lemondásért és a kemény munkáért milyen jutalmat kap a gyermek? Például azt, hogy majd valamikor később egy dolgozat nem kettes lesz, hanem hármas. Elég vékonyka jutalom. Logikus lehet az a döntése, hogy ő nem vesződik a fáradságos tanulással, hadd jöjjön inkább a számítógép, a kettes dolgozattal meg majd lesz valamikor valami. A szülő pedig azt látja, hogy az ő okos gyermeke lusta tanulni. Pedig itt sem a lustaság a lényeg. Ez a gyermek azt nem tanulta meg, hogy a rövidtávú élvezeteinket elég gyakran fel kell áldoznunk a hosszútávú céljaink érdekében. Az élvezetek elhalasztása pedig lelkierőt igényel. Ez az erő hiányzik a példabeli gyermekünkből. A szülők felelőssége az, hogy a gyermekükben ezt a képességet kifejlesszék. A gyermek életkorának megfelelő feladatok kijelölése, a szeretetteljes, de következetes számonkérés nagyon fontos. A szülők e téren a legtöbbet az elkényeztetéssel ártanak a saját gyermeküknek. 

Honnan tudhatja meg egy szülő, hogy a gyermeke azért nem tanul, mert többre nem képes, vagy pedig azért, mert inkább a könnyebb utat választja?

A szülőnek is tanulnia kell. 

Meg kell figyelnünk a gyermeküket. Ez sem könnyű. Ezt pedig a szülőnek kell megtanulnia. 

Hogy ne a már megszokott véleményeinket ismételgessük, hogy ne automatikusan a saját szüleink véleményét visszhangozzuk most, egy generációval később.

A szabadság

Beszélgettem egyszer egy tizenhét éves lánnyal. Haragban állt a fél világgal, de főleg az anyjával és az iskolával. Valósággal rabságban érezte magát. 

Az anyja elég szigorú nevelési elveket próbált meg követni. Tanulás az első, időben le kell feküdni, másnap iskola és ilyenek. A lány egyre keményebben harcolt a minél több szabadságért. Anya nem értette, hogy a lányának miért olyan fontos a barátaival együtt lennie. A lány sem értette az anyját. Eldurvultak a viták. Előfordult, hogy a lány egész éjszaka nem ment haza.

Az iskola sem volt jobb. Kudarcok, ellenszenves, legjobb esetben közönyös tanárok, hányingere volt, ha csak rágondolt. 

Elege volt a lánynak az egészből. Azt mondta, hogy végre szabadságra vágyik.

-És hogy akar szabad lenni?

-Elköltözöm otthonról a barátomhoz. 

-Hogy tervezi, miből fog majd megélni? 

-El fogok menni pultosnak.

Ekkor nagyon megsajnáltam ezt a lányt. Eszembe jutott az a húsz éves ismerősöm, aki pultosként dolgozott 12-24 órában, és éppen akkoriban kellett elmennie néhány nap táppénzre, hogy kipihenhesse magát. Nem tűnt szabadnak. 

Bonyolult dolog ez a szabadság. Olyan, mint az autópálya. Az autópályán is szabadnak érezhetem magam. De csak akkor, ha hosszában megyek rajta. Keresztben nem. Visszafelé irányban sem. Be kell tartani a szabályokat. 

Az élet is ilyen. Én csak akkor érzem magam szabadnak, ha azt csinálom, ami a dolgom. Ha nem csinálom meg a dolgomat, akkor nem lehetek szabad, mert az élet megkötöz.

A házasság, a vonat és a kerékpár

A házasság nem olyan, mint a vonat. A vonatra felülünk Nyíregyházán, elalszunk, és a vagon pedig visz minket magától. Nekünk semmi dolgunk. Majd Budapesten felébredünk, és csak le kell szállnunk, megérkeztünk. A házasság nem ilyen. Az az esküvő után nem fog menni magától, sőt később sem fog menni magától. Azért folyamatosan dolgozni kell. Olyan, mint a kerékpározás. 

Például oda kell figyelni a másikra. Mit is mondott? Hogy valami zavarta? Hogy segítsek elmosogatni, ne újságot olvassak? Ne dobáljam szét este a ruhámat? Hogy ne beszéljek hangosan? Ezekről a kérésekről nem lehet tudomást sem venni. Egyszerűbb lenne, kényelmesebb, sokan meg is teszik, de mégsem lehet. 

Nem csak oda kell arra figyelni, hogy mit mond a párom, de el is kell tudni mondanom, ha valami bajom van. Nem lehet csak szótlanul belül gyűjteni az indulatokat. Miért nehéz elmondanom, ha valami zavar? Félek? Szégyellem? Megsértődik a másik, vagy szomorú lesz? Úgysem érti meg, csak vissza fog támadni? Úgysem változik semmi? Mindegy, hogy miért nehéz, akkor is el kell mondanom. Le kell küzdenem a félelmeimet. 

A házasságunkért szerencsére nem csak terhes feladatokat kell elvégeznünk. Minden olyan program, ahol a házaspár együtt van, egymásra figyelnek, a kapcsolatukat erősíti. A kettesben együtt töltött idő különösen akkor értékelődik fel, amikor kevés jut rá. Ilyen kritikus időszak pedig előfordul: gyermekek születése után, építkezés, munkahelyi válságok, távoli munkahely. Ha nem szándékosan figyelünk rá, akkor ilyen időszakokban a házastársi kapcsolat az egyebek mögött nagyon háttérbe szorulhat. Pangani, sorvadni kezd. Tenni kell ellene.

Hogy ez nehéz dolog? Igen. De ki mondta, hogy kerékpározni könnyű? Éppen arról van szó, hogy hajtani kell. A házasságot nem lehet átaludni, azért dolgozni kell. Megvan ennek a jutalma. Család, szeretet, béke, nyugodt öregkor. Annak van esélye rá, aki elvégzi ezt a munkát. 

A kisgyermekkori széklet visszatartás

Gyermekpszichológusi rendelőmet gyakran keresik fel a szülők óvodáskorú (vagy kisebb) gyermekük kakilási nehézségei miatt. A tünetek leggyakrabban pszichés eredetűek, de első lépésként mindenképpen szükséges egy orvosi kivizsgálás (házi gyermekorvos, gasztroenterológus) a szervi okok kizárása érdekében. 

A visszatartás kialakulhat erőltetett, türelmetlen szobatisztaságra szoktatás következményeként is, vagy az egyébként is székrekedésre hajlamos gyerekek esetében egy fájdalmas kakilást, mint rossz élményt követően.

A tapasztalatok szerint, amikor a gyermek visszatartja a székletét, az egész család figyelme, aggódása a gyermek tünete felé fordul. A szülők gyakran figyelmeztetik a gyereket, hogy menjen wc-re, esetleg hosszabb ideig ott ültetik, naponta gyakran emlegetik, hogy jó lenne, ha már kakilna. Hashajtókat alkalmaznak, orvoshoz viszik, esetleg beöntést kap stb. Az egész család (akár még a nagyszülők is) „rágörcsöl” a kakilásra. Ebben a feszült, szorongással, elvárásokkal teli légkörben a gyermeknek nehezére esik „ellazulnia”, ami fontos lenne a széklet „elengedéséhez”. 

A szülők számára ilyenkor a legfontosabb tanács az, hogy próbáljanak megnyugodni, és olyan légkört teremteni a gyermek számára, amelyben fel tud oldódni. 

Ezekben az esetekben kulcsfontosságú a szülők viselkedése és reakciója a gyermek tünetére, mert ez határozza meg, hogy a probléma átmeneti lesz-e, vagy hosszabb időre állandósul.

Ha a problémák néhány héten belül nem rendeződnek, akkor érdemes szakemberhez fordulni, aki a szülőkkel és a gyermekkel is foglalkozva segít a tünet megszűnésében.

Kulcsfogalmak: szobatisztaság, visszatartás, kakilási nehézség, obstipáció

A szülői szeretet

A szülői szeretetben nem az a legnehezebb, hogy önfeláldozást kíván, hanem az, hogy nagyon át kell alakulnia.

A pici baba szülei állandó készültségben élnek, de ha szerencséjük van, akkor éjszaka aludhatnak. A vázákat a felső polcra rakják, a konnektorokat vakdugóval lezárják, létrát a földre fektetik, de ez még mind kevés, a baba az egész napot kitölti. Közben el kell végezni a házimunkát, pénzt is kell keresni. Ez az önfeláldozás.

Bőséges folyamatos jutalom jár érte. Bár ezt közben néha a szülők elfelejtik és panaszkodnak, de előbb utóbb rájönnek, hogy életüknek ez gyönyörű időszaka volt.

Hogyan kell jó szülőnek lenni ebben az időszakban? A jó szülő életéből sok időt szentel a gyermekének és szeretetet, szeretetet. Ki kell találja a gyermeke gondolatát. Jobban ismeri a gyermeke igényeit, mint a gyermek maga. Gondozás, érintés, simogatás. Alapvető dolgokra kell megtanítania, beszélni, kanállal enni. És közben minden szereplő úszik a boldogságban.

15 évesen nem lehet a családra ráismerni. Senki sem úszik a boldogságban. A változás fokozatosan történt, de veszélyes kanyarokkal.

A gyermek rendetlen. Nem segít, visszabeszél. Elfelejti a házi feladatot megírni. Tanulás helyett internetezik, a tv előtt órákat ül. Sőt, az is lehet, hogy még elvetemültebb dolgokat is elkövet. A szülők a lelküket kibeszélik. Hol szépen, hol csúnyán. Mindenki ideges, senki nem érti meg a másikat. Pedig olyan egyszerű lenne – mondja anya. Naponta 10 perc alatt rendet rakhatna a szobájában, és nem lenne semmi baj. Ez valami miatt mégsem lehet olyan egyszerű, mert a lánya nem teszi meg. De nem mondja el, hogy neki mi a baja. Az látszik rajta, hogy ő is szenved.

20 évesen a helyzet nyugodtabb. A gyermek szobájában ritkábban van rumli, a szülei pedig megtanulták, hogy nem kell mindenért szólni. Egyébként is kevesebbet internetezik, különösen vizsgaidőszakban. Nehezebb téma van napirenden, a párkapcsolata. De már emiatt sem szoktak vitatkozni.

Mi lett a szülői szeretetből? Vagy egyenesen eltűnt volna?

Nem tűnt el, hanem átalakult. Át kellett alakulnia. Nem úgy kell egy 20 évest szeretni, mint egy 2 évest.

Engedni kell a gyermeket megtanulni dönteni a saját dolgaiban. Hol tanulhatna meg biztonságos körülmények között dönteni másutt, mint a szülői házban? Eleinte a gyermek persze rossz döntéseket is hoz. Vastag a smink, túlságosan kitart egyes barátok mellett, rossz jegyeket kap. A szülők ezt nem hagyják szó nélkül, de kérdés, hogy meddig kell a harcot erőltetni? Erre nincs általános válasz, mindenki a saját felelősségére dönt. De a harc egyik ára a romló szülő gyermek kapcsolat lesz.

Tizenéves korban más már a jó szülői szeretet, mint kisgyermek korban volt. Itt már nem igaz az, hogy jobban kell ismerjük a gyermek igényeit, mint saját maga ismeri, vagy hogy alapvető dolgokra kellene megtanítanunk. Ez a vonat már elment.  

Akkor mi a jó szülői szeretet tartalma ebben a korban? A szeretet mellett a bizalom. Bízzunk abban, hogy gyermekünk megtanul érett döntéseket hozni. Ebben segíthetünk azzal, hogy minél fiatalabb korában engedjük őt önállóan dönteni, majd ha lehet, megdícsérjük. Rá fog arra jönni, hogy mi a járható út az ő számára. Ezen az úton nem foghatjuk majd a kezét. Nagy szorongást okoz ez. Ebben a szorongásban a szeretet adhat biztatást a szülőnek és a gyermeknek is.

Újabb 10 év múlva a már felnőtt gyermek a szülői háztól 250 km-re él a családjával és csak havonta jár haza. Naponta sok fontos döntést hoz. A szülei otthon nem is tudják, hogy éppen mikor milyen döntést kell hoznia. Nem is értenék talán De bíznak abban, hogy jól dönt. Elengedték a gyermeküket. Ismét mindenki úszhat a boldogságban, ha gondol rá.

A szülői szeretet

A szülői szeretetben nem az a legnehezebb, hogy önfeláldozást kíván, hanem az, hogy nagyon át kell alakulnia.

A pici baba szülei állandó készültségben élnek, de ha szerencséjük van, akkor éjszaka aludhatnak. A vázákat a felső polcra rakják, a konnektorokat vakdugóval lezárják, létrát a földre fektetik, de ez még mind kevés, a baba az egész napot kitölti. Közben el kell végezni a házimunkát, pénzt is kell keresni. Ez az önfeláldozás.

Az alkoholizmus

A következőkben először az alkoholizmus biológiai, családi, munkahelyi következményeivel és az alkoholista játszmával foglalkozunk, majd ezt követően a kezelés lehetőségeit vesszük számba. Kiemelten foglalkozunk a szenvedélybeteg környezetében élő családtagok, munkatársak, valamint laikus segítő szándékú emberek lehetőségeivel. 

 Ki alkoholista?

 Gyakorlati szempontból jól használhatónak tartom azt a meghatározást, hogy az az ember tekinthető alkoholbetegnek, akinek más személyekkel való kapcsolatában problémát okoz az italfogyasztása. 

A betegségnek sokféle súlyossági foka van. Aszerint értékeljük a betegség súlyosságát, hogy mennyire károsodott a személyisége, milyen állapotban van a szervezete biológiailag, milyen a viszonya más emberekhez, különösen a családtagjaihoz, mennyit romlott a társadalmi helyzete, jövedelmi viszonyai.

 Az alkohol hatása a szervezetre

               Az alkohol biológiai hatásait két csoportra osztjuk, eszerint megkülönböztetjük az alkoholfogyasztás akut hatását és a krónikus alkoholizálás következményeit. Az akut alkoholmérgezés azaz a részegség tünetei jól ismertek. A krónikus italozás személyiségváltozáshoz vezet. Gyakori az ingerlékenység, agresszivitás is felléphet, gyanakvás, ítélőképesség romlása, esetleg üldöztetéses gondolatok, féltékenység, elbutulás. Orvosként jellemzőnek találom azt, hogy az alkoholista beteg lehetőleg kerüli az orvost, ha van is problémája, önmaga előtt is letagadja. Ennek az az oka, hogy a stressztűrő képessége nagyon alacsony, így a vizsgálat stresszét is igyekszik elkerülni. Súlyos esetben hallucinálás, látászavar, epilepsziás görcsök, járásképtelenség lép fel. Az alkohol nem csak idegrendszeri károsodást okoz, hanem csaknem minden más szervet is károsít. Kiemeljük ezek közül is a májat. Az alkoholos májzsugorodás az alkoholista betegek gyakori haláloka. Szintén gyakori az öngyilkosság és a balesetek előfordulása is.

 Az alkoholista és a családja

 Közismert körülmény, hogy egy szenvedélybeteg családja milyen lelki, gazdasági, társadalmi, szociális megrázkódtatásokon megy keresztül, valamint az, hogy mennyire hátrányosan befolyásolja a szülői alkoholizmus a gyermekek fejlődését. Figyelmünket itt inkább a család egészére, mint rendszerre kívánom irányítani, mert erről az oldalról a terápiás beavatkozásnak is tere nyílik. 

A rendszerszemléletű gondolkodásban a betegségtünetet, esetünkben az alkoholizálást a családtagok közötti kapcsolat zavarával együtt próbáljuk megérteni. Nem a felelősség megállapítása a lényeg. Egy családban sok minden miatt alakulhat ki probléma: pl. egy fiatal házaspárnak nem sikerül a szüleiktől leválniuk, vagy a házaspárok egymással versengenek, ki hordja a kalapot, vagy valaki elégedetlen a házastársával, vagy félnek az öregedéstől, a gyermekek kirepülésétől – és még így sorolhatnám oldalakon át a lehetséges feszültségforrásokat. Ezeket a feladatokat a családok általában sikeresen oldják meg, de nem mindig. Nincs rá válasz, hogy ezekből a problémákból hogyan következhet némely esetben az alkoholizálás, de a problémák megoldása nélkül nem sok remény van az alkohol elleni küzdelemre. 

 Mindent a szőnyeg alá lehet söpörni. 

Az évek során az italozás előtérbe kerül, egyre inkább csak ekörül kezd a család élete forogni, az eredeti konfliktus elhalványul. Mindenki alkalmazkodik viselkedésével a szenvedélybeteg családtaghoz és egymáshoz. Kialakul az alkoholista játszma a jellegzetes szereplőkkel, rejtett nyereségekkel. 

Így tekintve az alkoholizmusra, ez tulajdonképpen a család nem megfelelő probléma megoldó képességének a jele. A probléma lényege nem is az alkoholizmus, hanem amit elfed. 

 A terápiában a családtagok egymás közötti kommunikációjának színvonalát kell javítaniuk, át kell gondolniuk a saját maguk alkotta szabályaikat, el kell dönteniük, hogy azokon mit kellene megváltoztatniuk. Tisztázniuk kell, hogy kinek mihez van joga, mi a kötelessége, az alkoholizmust megelőző eredeti problémával mit tudnak kezdeni, és így tovább – csupa olyan téma, ami a családtagok közötti kapcsolatot érinti. 

A rendszerszemléletű gondolkodásnak fő haszna, hogy egyértelművé teszi: 

nem elég az alkoholbeteget egyedül kezelni – például elvonókúrára elküldeni, majd azt várni, hogy gyógyultan visszakapja a család és minden rendben lesz. Ha tényleg gyógyultan jönne haza a beteg a kórházi kezelésből, otthon nagy zavar támadna: a változatlanul maradt szenvedélybetegségre jellemző családi körülmények ki fogják kényszeríteni a visszaesést.

 Az alkoholista és a munkahelye

            Az ittas dolgozót haza kell küldeni, mert feladatát nem tudja megfelelő színvonalon ellátni, valamint balesetveszélyt jelent magára és munkatársaira nézve. A munkahelyén nem ittas, de munkaidőn kívül rendszeresen alkoholt fogyasztó beteg sem ideális munkaerő. A másnaposság, az alkoholizálással összefüggő megbetegedések, balesetek, sokasodó magánéleti, anyagi problémái elvonhatják a figyelmét a munkájától, csökken a megbízhatósága, elkötelezettsége.