Részlet egy párterápiás beszélgetésből

Részlet egy párterápiás beszélgetésből 

Feleség/férj:    Nézze, én nem vagyok egy dicsérgetős típus.

Terapeuta:       Nem arról van szó, hogy a párját dicsérgetnie kellene. Csak annyi, hogy éreztesse vele, hogy nagyra becsüli őt! 

Megjegyzés: ezt gyakran nem tudják a házastársak. Tudják viszont a szeretők.

A pánikbeteg bolyongásai

Egyik írásomban már részletesen foglalkoztam a pánikbetegséggel. Onnan most két gondolatot veszek át, amelyekre jelenlegi mondandómat építem.  Az egyik, hogy a pánikállapot igen erős félelemmel jár. A másik fontos megállapítás pedig az, hogy a pánikbetegség nem a test, hanem a gondolatok betegsége. Említett írásom ide kattintva olvasható el.

Most a pánikbetegek meggyógyításának egy különleges nehézségéről szeretném megosztani a gondolataimat. Tapasztalataim szerint ugyanis a pánikbetegek kezelése legtöbbször két fázisban zajlik: a kardiológiai és a pszichés fázisban. Mindkét fázis funkcióját érdemes átgondolni.

Az első a kardiológiai fázis.

Mint említettem, a pánikállapot nagyon erős szorongással jár, és a szorongás legerősebb tünete a vérkeringést érinti: gyors szívverés, esetleg kihagyásokkal, bizonytalanságérzés, forróság, végtagzsibbadás, leizzadás, elgyengülés stb. Intelligens ember ilyenkor elsősorban valamilyen veszélyes szervi betegségre gondol, és ennek kivizsgálását kéri. Háziorvoshoz, sürgősségi ellátáshoz fordul, de a szívére vonatkoztatott panaszok miatt legtöbbször eljut a kardiológushoz. Ezért nevezem ezt a fázist kardiológiai fázisnak, és a továbbiakban az egyszerűség kedvéért így használom – értendő alatta alkalmilag bármilyen más, testi betegségekkel foglalkozó szakorvos is.

Ezt a kardiológiai kivizsgálást érdemes lelkiismeretesen elvégezni. Hiszen egy esetleges szervi betegséget mindenképpen ki kell deríteni. Ezt joggal igényli a beteg is. Van azonban két feltétel, amit a kardiológiai vizsgálatnak teljesítenie kell: a hitelesség és a tájékoztatás.

A hitelesség.  Mikor hiteles egy vizsgálat? Ha az orvos odafigyel a betegre, érdeklődő, gondosan vizsgál, megfelelő időt szentel rá. Van az orvos személyiségében, stílusában, a rendelés körülményeiben is valami nehezen megfogalmazható, ami része a hitelességnek. Az orvos itt csapdahelyzetben van: lehet, hogy egy sokat látott kardiológus, mielőtt megszólal a beteg, már mindent tud: a panaszokat és azt is, hogy nem fog szívbetegséget találni. Mégis, minden beteg más, és mindenkit teljes odaadással kell kivizsgálni.

A tájékoztatás. Bálint Mihály óta orvosi alapismeret, hogy a betegséget mindig meg kell nevezni. Olyan nincs, hogy „az Ön szívének nincs semmilyen szervi problémája, elmehet.” Ha nincs szervi probléma, akkor mi van? Hiszen a beteg szenved, ő érzi a tüneteit, ha valaki erre azt mondja, hogy ez nem szervi probléma, akkor nyilván félreértésről van szó. Ehelyett arra van szükség, hogy az orvos elmagyarázza, hogy a szíve ugyan egészséges, de a szorongás testi tüneteiről van szó, ami a félelemmel szövődve ördögi kört hoz létre stb. Nem a testi elváltozás, hanem a gondolatok, a félelem a végső oka a tüneteknek. (l. részletesen itt.)

A kezelés kardiológiai fázisa tehát a hiteles vizsgálatból, és a megfelelő tájékoztatásból tevődik össze. Ez az esetek egy részében már önmagában a beteg gyógyulását eredményezi.

Ha mégsem gyógyul meg a beteg, akkor az okokat kutatva a hitelesség és a tájékoztatás mérlegelése mellett komolyan felmerül az is, hogy olyan súlyos a lelki zavar, hogy célzott pszichés kezelést igényel.

Ez azonban nem olyan egyszerű.

Pszichés kezelést csak akkor lehet elkezdeni, ha a beteg erre már felkészült. Nem sok értelme van pszichés kezelést kezdeni annál a betegnél, aki szívbetegnek tartja magát.

A pánikbeteg kezelésében itt egy fordulópont van, ahol az események kínosan elhúzódhatnak. Abban az esetben, ha tovább marad a kardiológiai fázisban, nem sok jó történik vele. Mindig lehet újabb vizsgálatokat végezni, és a régieket megismételni. Biztosan kerül néhány pozitív vagy kétértelmű lelet, az orvosi vizsgálatok már csak ilyenek. Ráadásul megzavarhatja a beteget néhány egyébként nem túl fontos, de létező, megtalált szervi elváltozás. Olyan ez, mint a mocsár, csak elmerülni lehet benne. Az orvosok számára is rémség az eset: a beteg fél, biztonságot szeretne – az orvos sokat dolgozik, vizsgál, a helyzet mégsem oldódik meg.

 Nem is oldódhat meg: a betegség nem a testben, hanem a gondolatokban van.

A vizsgálatokkal ugyanazt érik el, mintha a cukrászdában szeretnének kulcsot másoltatni. A kulcsmásoló a szomszédban van.

A pszichés fázis.

Milyen formái vannak a pszichés kezelésnek?

A pszichoterápia és a gyógyszeres kezelés. A pszichoterápia gyógyító hatású személyes kapcsolatot jelent a terapeutával. (részletesebben itt olvashat róla). A gyógyszeres kezelés az agyban az ingerületátvivő anyagokra van hatással, és ugyancsak nagyon hatékony a lelki eredetű problémák kezelésében.

Hogyan lehet a pszichés fázisba kerülni? Egyszerű esetben a kardiológus a szorongó betegeit nyilván elküldi pszichológiai kezelésre, illetve egyes betegek megértve saját szervezetüket maguktól kérik a pszichológiai kezelést. A probléma nem is ekkor van, hanem amikor a beteg elutasítja a betegségének a pszichés okát, és ezzel az erre irányuló kezelést is.

Mi segít a bizonytalan betegnek abban, hogy a pszichés kezeléshez eljusson?

–          Először is még egyszer hangsúlyozom a kardiológusok (és más szervi betegségekkel foglalkozó orvosok) felelősségét. Meg kell találják a megfelelő időpontját és módját annak, amikor a beteget a pszichés kezelésre elküldik.

–          Sokszor találkozom olyan beteggel, aki már belefáradt a sok orvoshoz járásba. Kimerült tőle, vagy elunta.

–          A sorozatos kudarcok rákényszerítik. Olyan segítséget akar igénybe venni, amilyet még nem próbált.

–          A sikeres pszichés kezelésben részesült betegek pozitív példája.

–          A pszichoterápiás kezeléshez szükséges, hogy a betegnek legyenek bizonyos adottságai. Tudja észlelni az érzéseit, érdekelje és képes legyen a lelkiállapotáról beszélni, fontosnak tartsa az élet lelki oldalát. Ha ez hiányzik, akkor a gyógyszeres kezelés lehetősége még mindig megmarad.  

Legtöbbször a beteg eljut a gyógyítás pszichés fázisába, és véget ér a bolyongása. Elkezdheti a gyógyulás küzdelmes munkáját. Minél  hamarabb, annál jobb.

Megfojt-e a szeretet?

Megfojt-e a szeretet?

Nem. Miért fojtana meg? Ez éltet bennünket. De néha…

Ebben az írásban most olyan jelenséggel  kívánok foglalkozni, amikor a segítés, a jóakaratú gondoskodás, a szeretetből fakadó aggódás lassan elpusztítja a másik embert. Leggyakrabban a szülő – gyermek viszonyban látok ilyet.

Néhány lehetséges példa következik, amelyek általában a normális élet részei, de bizonyos helyzetekben rombolóvá válnak:

A szülő rendszeresen segít a gyermekének tanulni. Rendszeresen leellenőrzi, hogy kész van-e a házi feladat, bepakolt-e másnapra a táskájába? A szülő segít az iskolai afférok elsimításában. A felnőtt gyermeke öltözködéséről gondoskodik. A forró levesre figyelmezteti. A szülő élettapasztalata alapján segít a gyermekének a barátok, a párja megválasztásában, ebben a témában vitatkoznak, esetleg több „jelölt” sem nyerte már el a szülők tetszését.  A szülő kéretlenül gyakran segít bármiben. Mindig gyanús, ha a jóakaratú, áldozatkész szülő tartós konfliktusba kerül a gyermekével bármilyen kérdésben. A szülő jót akar, a konfliktusokat csakis nevelési és segítő szándékkal vállalja. Később már csekélységért is nagy indulattal reagálnak egymásra.

Megjegyzések: 

Aki segít, az felülre kerül. Aki elfogadja, az alulra.

Aki egyedül próbálkozik, tapasztalatot szerez. Akinek segítenek, az nem tudja meg, hogy egyedül menne-e? Akinek sokat segítenek, az tudja, hogy egyedül nem menne.

Aki fellázad a segítés ellen, az hálátlan. Aki elfogadja, gyermek marad. Nincs jó lépése.

Az ilyen szülő kívülről erős és belülről szorongó, a gyermeke pedig kívül-belül gyengévé és szorongóvá válhat.

Végül:

Ha az olvasó most azt gondolja, hogy amit leírtam, az túlzás, akkor neki ebben igaza van. És szerencsés, hogy nem találkozott ezzel a jelenséggel.

Ha az olvasó a fentiekből ráismer valamire, akkor neki is igaza van, és hozzá szólt ez az írás.

Bűn, bűntudat megbocsátás – folytatás

Elakadás a terápiában, mert valaki nem tud megbocsátani

A Magyar Családterápiás Egyesület  Vándorgyűlésén megtartott műhely anyagának összefoglalása    

Keszthely  2013. április 5.

A műhelyt vezették: 

dr. Bojti István

Magera Ildikó

Szilasi Zoltán

Tartalom:

–       Tudatszint váltás

–       Spirituális, vallási és világnézeti tényezők a párterápiában

–       Néhány további szempont az erkölcsi konfliktusok feldolgozásához

Az előző írás folytatása:

A buddhizmus nem ismeri a bűnt, mint vallási fogalmat, helyette a buddhisták az ok-okozat viszonyát, vagyis a karmát használják. 

o   A buddhizmus etikai rendszerének alapja a Gautama Sziddhárta követői által elfogadott öt tilalom, amely a Nemes nyolcrétű ösvény értelmezéséből következik:

1.           Ne ölj

2.           Ne lopj

3.           Ne kövess el házasságtörést

4.           Ne hazudj

5.           Ne fogyassz részegítő italokat

 A házassági kapcsolatot a buddhizmus alapvetően a felek magánügyének, a világi élet részének tekinti, és abba a vallás oldaláról kevéssé kíván beavatkozni. 

Házassági válság esetén javasolja a feleknek a problémák egymás iránti együttérzés és megértés szellemében történő megközelítését és azt, hogy tegyenek erőfeszítést a vallás által tanított erkölcsi elvek, szabályok betartására. Teszi mindezt abból a tapasztalatból kiindulva, hogy a válságos magánélet és az erkölcsi szabályok áthágása a szellemi fejlődésben is erős akadályt képezhet.

Az együttérzés és felebaráti szeretet szellemében támogatja az egymás hibáit megbocsátó, a szeretet előtérbe állító házastársi attitűdöt, ugyanakkor fontosnak tartja a problémák nyílt feltárását, egymással való őszinte megbeszélését is, hiszen enélkül nem lehetséges a másik fél mély megértése.

A házasságot, két ember szövetségét és különösen közös gyermekek esetén a család egyben tartását a buddhizmus is fontos értéknek tartja. Másfelől a házasságot világi jelenségként értelmezi, amely minden más anyagi vagy társas képződményhez hasonlóan alá van vetve a változás és elmúlás törvényeinek. Ezért ha egy kapcsolat annyira kiüresedett vagy megromlott, hogy a felek nem hajlandók vagy nem képesek vállalni a további együttélést, a buddhizmus tiszteletben tartja az emberek alapvető egyéni szabadságát és felelősségét saját életükért, és nem törekszik a kapcsolat minden áron való megőrzésére. 

Amennyiben a felek a vallás ajánlása ellenére nem képesek egymásnak szeretetben megbocsátani és a válás mellett döntenek, a buddhista lelki vezető tiszteletben tartja az ilyen döntéseket is, és ebben az esetben abban igyekszik segíteni, hogy az elválás békében, minél kevesebb lelki sérülés okozásával menjen végbe.” (Lílávadzsra Dr. Pressing Lajos)

Az iszlám vallásban a „bűn” minden olyan cselekedet, amely Allah azaz Isten akarata ellen irányul. 

o     Az iszlám szerint a bűn mindig cselekedet és nem tudatállapot.

o     Az iszlám a bűn több fokozatát ismeri: hibák, erkölcstelenség, vétek, gonoszság és romlottság, többistenhit.

o     A fő bűnök száma nem pontosított (70?).

o     A súlyos bűnöket az iszlám országokban általában bűncselekménynek tekintik, és mint ilyenek, jogi elbírálás alá esnek (mint például gyilkosság, lopás, házasságtörés, az iszlám megtagadása. 

o     A házasságtörés ha bizonyítottan megtörténik, a válást nem lehet elkerülni. (Hanafi Abdulrazzeq imám) 

o     A többi bűn megtorlását általában Allahra hagyják (mint például hazugság, arrogancia, képmutatás).

o     A Korán szerint az egyetlen lehetőség a bűnök bocsánatára és az Allah-hoz való visszatérésre az őszinte megbánás („tawbah”), amely szó szerinti fordításban „visszatérést” jelent.

Ateista világnézet:

Rousseau-nál jelenik meg először, hogy nincsen áteredő bűn – vagyis a bűn többé nem szubjektív, hanem objektív kategória – azaz közmegegyezésre (s nem az Istennel való megegyezésre) épülő jogi kategória.

A felvilágosodás után megjelent az a felfogása miszerint az ember eredendően jó, a környezete miatt válik bűnössé vagy bűnözővé.

Az ateista értelmezés különbséget tesz a vallási bűn és az erkölcsi elvbe ütköző bűn között. 

A legtöbb ateista azt tartja, hogy az erkölcsi törvények nem isteni eredetűek, hanem vagy az emberek belső tulajdonságaiból, vagy pedig társadalmi elvárásokból származnak.

Az ateisták, ha valaki megsérti az erkölcsi törvények előírásait a „bűnös” kifejezést helyett használhatják a „rossz” vagy „etikátlan” jelzőt, mivel ezek mentesek a vallási felhangoktól. 

 Az integrációra való törekvés élettámogató funkciója

bűnértelmezés felhívja a figyelmet az embernek a tudatalatti iránti felelősségére is: első pillanatra idegennek tűnik a gondolat, hogy a „rossz”, „erkölcstelen”, „borzalmas”, „idegen” tudatalatti tartalmak olyan értelemben konstruktívak is lehetnek, hogy azokat nem kell önmagától izoláltnak tekinteni, hanem vállalhatók és vállalni is kell. Aki önmagát és a tudatalattiját ily módon valamelyest reálisan képes érzékelni, az képes lesz arra is, hogy mind a felelősséget mind a bűnt önmagához tartozóként kezelje. Ez teszi lehetővé, hogy az ilyen „borzalmasságait” ne kifelé, másokra projiciálja.

Az ilyen értelemben jelentkező bűn-képesség egyben a megbocsátásra és a megbocsátás elfogadására való fokozottabb készségben is megnyilvánul. 

Csak akkor válhatunk valóságos emberekké, ha ezt a két képességet – a bűnbe-bonyolódást és a megbocsátás adására és elfogadására való készséget – magunkban érzékelni tudjuk.

„Úgy kellene a bűnről beszélni és azt értelmezni, hogy az a látszólagos ellentmondás, amely az életlétünkből és az életben maradás követelményétől elválaszthatatlan, vagyis a „bűnössé válás ténye” és a vallás és etika megkövetelte igények között feszülni látszik, az élet beteljesülését tudja szolgálni és ne az élet beszűküléséhez vezessen.” (Prof. Dr. Hézser Gábor)

Kapcsolódó irodalom:

Dr. Török István: Etika, Free University Press

H. Chadwick – G.R. Evans: A keresztény világ atlasza, Helikon Kiadó

Dr. Peter B. Clarke: A világ vallásai – Az élő hit megértése, Panoráma Kiadó

 Összeállította: Szilasi Zoltán, pasztoralpszichológiai lelkigondozó, főiskolai oktató, lelkész

Néhány további szempont az erkölcsi konfliktusok feldolgozásához

dr. Bojti István

1.    Majd az idő megoldja: szőnyeg alá söprés, elévülés, elfelejtés, elfojtás. Az életben valószínűleg ez a leggyakoribb, pláne, ha a terápiára nem kerülő eseteket is tekintjük. Ne legyünk finnyásak, hatékony módszer, élhető vele az élet. De ha nem! Akkor lássuk a többit:

 2.    Egymás jobb megértése: mit érez a sértő és a sértett fél. A sértett is értse a sértő lelkivilágát, legyen lehetősége kifejezni az érzéseit – a sértő értse meg az általa okozott fájdalmat.  Ez nagyon fontos kiindulópont. 

 3.    Előnye lehet a nem megbocsátásnak. Tudattalan, vagy legalábbis nem nyilvános előnyt realizálhat a sértett fél azzal, hogy nem bocsát meg:  ennek a nyeresége a hatalmi pozíció, a bármikor bevethető zsarolási potenciál. Az önismeret fájdalmas munkájától megkímél. Emellett nyilván nem mehetünk el szótlanul a terápiában. 

 4.    Előnye lehet a bűntudat megtartásának. A sértett fél bűntudata is biztosíthat egy nyereséget, mert például elháríthatja általa az igazi intimitás megteremtését.

5.    Az elhárító mechanizmusok oldaláról: a fejlett elhárító mechanizmusok működtetésével jobb helyzetbe lehet kerülni, mint előtte voltak. 

 a.    adaptálás – eredményes alkalmazkodás a fennálló helyzethez

b.    elővételezés  (anticipáció) – mit fog a jövőben másként csinálni? Tanulságok. 

c.    probléma megoldás – eddigi próbálkozások; mi vált be?

d.    elnyomás (szupresszió) – tudatosan nem gondol rá, nem provokálható

e.    altruizmus – szeretet vezérelte megbocsátás

 6.    Kontextuális terápia szemlélete (Böszörményi Nagy Iván). A kapcsolati főkönyv fogalmi keretében is lehet értelmezni a fájdalom/kár okozását. Ebben a rendszerben a főkönyv egyensúlya felborult. A korrekció a mérleg kiegyensúlyozását jelenti: az egyik serpenyőbe többet tenni, vagy a másikból elvenni. Terápiában nem csak a kliensek egyezkedhetnek e tekintetben, hanem a terapeutáknak is lehet adott esetben lehetőségük arra, hogy valakinek az erőfeszítéseit tudatosan elismerjék. 

 7.    Narratív pszichológia: a szenvedést néha az uralkodó társadalmi narratíváknak való meg nem felelés okozza. Ezeket a domináns narratívákat meg lehet próbálni dekonstruálni. Externalizálni lehet például a házasságtörés miatti bűntudatot/meg nem bocsátást. Főleg egyéni terápiás helyzetben jön szóba, mert a család/párterápiás közegben a szenvedő fél fájdalmát érvénytelenítheti. 

 8.    A  téma alkalmas arra, hogy művészeti alkotásokra is asszociáljunk. Például Polanski a Halál és a lányka c. film a kínvallatást végző orvos és az áldozata viszonyát ábrázolja, amikor már a kocka fordul, és a vallató orvos kerül kiszolgáltatott helyzetbe. A filmben a bűn elismerése jelenti a fordulópontot. 

 9.    R. D. Enright kutatásai alapján a megbocsátás stílusait rendszerbe foglalta, és ez a témának nagyon praktikus keretét adja a terápiás gyakorlatban is. 

 a.    Bosszúvágyó – előbb megfizet

b.    Jóvátételhez köti

c.    A fontos emberek elvárják, hogy megbocsásson

d.    Az erkölcs, a vallása elvárja, hogy megbocsásson

e.    A közösségi harmónia helyreállítása érdekében elhatározza, hogy megbocsát

f.     az egész világra irányuló szeretet motiválta megbékélés

 10.  Chapman & Thomas: a bocsánatkérés 5 nyelve

a.    Sajnálom. Fáj, bánt amit tettem

b.    Hibáztam. Beismerés, felelősségvállalás

c.    Jóvátétel. Kárpótlás

d.    Megbánás. Változtatni fog a viselkedésén.

e.    Bocsánatkérés. A sértett kezébe teszi a döntést. 

Bűn, bűntudat, megbocsátás

Elakadás a terápiában, mert valaki nem tud megbocsátani

A Magyar Családterápiás Egyesület  Vándorgyűlésén megtartott műhely anyagának összefoglalása    

Keszthely  2013. április 5.

A műhelyt vezették: 

dr. Bojti István

Magera Ildikó

Szilasi Zoltán

Tartalom:

–       Tudatszint váltás

–       Spirituális, vallási és világnézeti tényezők a párterápiában

–       Néhány további szempont az erkölcsi konfliktusok feldolgozásához

Tudatszint váltás

Magera Ildikó

 „A legtöbb probléma nem oldható meg azon a tudatszinten, ahol keletkezett”

(Albert Einstein)

 1.    A racionális elme szintje.

 A ma embere még mindig azzal az ősi hiedelemmel indul neki az életnek, hogy A PÁRKAPCSOLATOK AZÉRT VANNAK, HOGY BOLDOGGÁ TEGYENEK. Ennek csalóka igazsága leginkább akkor mutatkozik meg, amikor a dolgok rosszra fordulnak.

 Az áldozat személyéről és a megbocsátásról

 Minden rendben van addig, amíg mindenki kölcsönösen annak megfelelően viselkedik, ami a másik ember számára elfogadható, amíg „körülöttünk forog a világ”. Amíg nem változik semmi.

 Aztán amikor valaki olyat tesz, ami a másik fél számára nem elfogadható, akkor a sértett áldozattá válik, a párja pedig az elkövetővé. A racionális elme szintjén élő ember még mindig oly mértékben egoista, hogy ezt a sérelmet a személyes drámájává alakítja, és ismét körülötte forog a világ csak most negatívban. Az elkövetőt önmagáról leválasztva egy különálló „egységként” kezeli, mintha bizony a másiknak semmilyen személyes élettörténete nem lenne rajta kívül.

A tettes bűne láthatóvá válik, az áldozaté pedig rejtve marad, így akadályozva a valódi megbocsátást.

A tudatszint logikája szerint a tettesnek bűnhődnie kell, és alá van rendelve, ki van szolgáltatva az áldozat bűnről, vétekről alkotott véleményének. Az áldozat pedig gyakran nem akarja látni azt, ami van, például, hogy a dolgok változnak, múlandóak. 

A racionális elme leginkább a múlt kondicionált mintái vagy a jövő szorongásai alapján ítélkezik.

 Az elkövetőről és a bűntudatról

 A racionális elme szintjén létezik a bűntudat.

Amikor valaki vét a másik ellen és a lelkiismerete révén bűntudatot érez, és fenntartja azt, akkor voltaképpen nem akarja „látni” azt, ami van: a másikat és a saját tettét. Akadályozva ezzel a közeledést, továbblépést.

 Számtalan esetben tapasztaltam ezt családfelállítás során, pl. elabortált gyermekek esetén.

Az édesanya túlzott mértékű bűntudata megakadályozta őt abban, hogy ránézzen a meg nem született gyermekre.

Amikor ilyen mértékűvé válik a bűntudat, akkor az illető csak önmagával van elfoglalva, figyelmen kívül hagyja a másik szükségletét, ami jelen esetben nem más, minthogy elismerjék az „odatartozása jogát” (családhoz tartozás)

A fenntartott bűntudat megakadályozza az élet áramlását és annak a lehetőségét, hogy a „bűnbőL”  valami jó születhessen.

 Bert Hellinger szerint „Növekedni csak bűn által lehetséges.”

Pl: Az aki mindig betartja a szülei utasításait, az lélekben gyermek marad.

Az, aki mindig a másik elvárásainak megfelelően viselkedik a békesség, a szabályok vagy a környezete érdekében, akadályozza a kapcsolat növekedését és „valódiságát”. 

 A racionális elme tudatszintjén tehát különválasztva létezik a jó, a rossz, a tettes és az áldozat. A minősítéstől függően van büntetés és jutalmazás. Tudattalan vagy éppen tudatos hatalmi küzdelmek vannak. Harc az „igazságért” a jóvátételért, a győzelemért.

Szem elől tévesztve azt, hogy a győzelem egyben vereség is.

Jobb lenne a győztes – győztes viszony.

 2.    A racionális elme szintjét meghaladva

 Nagy bátorság kell ahhoz, hogy a régi hitrendszert egy újra cseréljük, ami így szólhatna: A PÁRKAPCSOLATOK NEM KIZÁRÓLAG AZÉRT VANNAK, HOGY BOLDOGGÁ TEGYENEK, HANEM SOKKAL INKÁBB AZÉRT, HOGY TUDATOSABBÁ.

 Ez arra irányítja a figyelmet, hogy az átélt sérelem hatására mi kerül az áldozat lelkében a felszínre, mit tud meg saját magáról. Ami egyébként is ott volt, csak szunnyadó állapotban, tehát nem a másik okozta.  

Ahelyett, hogy az érintett a figyelmét csak a másikon tartva, őt vádolva, vagy

tartósan önsajnálatban, bűntudatban tocsogva önmaga drámáját erősítené,  használja fel a lehetőséget arra, hogy közelebb kerüljön önmagához. 

A másik által teremtett élethelyzetek mintegy lehetőséget kínálnak, hogy megfigyelje, és képessé váljon  felülemelkedni a megszokott reakcióin, például gyakran a támadáson vagy éppen a védekezésen.

Képesnek kell annyira jelen lennie, hogy a másikban ne ellenséget lásson, hanem olyan valakit, akiről a szerepeit lehántva meglátja, hogy őt „szolgálja”.

Egy másik tudatszintről vizsgálva a tettes és az áldozat egymást kiegészítő egységgé válnak, ahol a bűntudat és a megbocsátás fogalmai már szükségtelenek. 

 3.    Ha valaki nem tud megbocsátani, vizsgáljuk meg:

 ·         Az átélt sérelemmel kapcsolatosan mit tudott meg önmagáról?

·         Mi az, aminek ellenáll? Mit nem fogad el? Mit nem akar „látni”?

·         Mi az a fájdalom (további érzések, szükségletek), ami a felszínre került a másik vétke által?

·         Figyeljük meg, hogy a kliens a most történését a múlton vagy a jövőn keresztül vizsgálja-e?

·         Figyeljük meg a gondolkodási és érzelmi mintákat. Mennyire akar „győzni”? Mennyire akar a szenvedésben maradni? Mivel azonosul? 

·         Ha a jelenlegi fájdalom – valaminek az el nem fogadása – a régmúltban gyökerezik, akkor képes-e ezt elkülöníteni, és ha van lehetőség akkor rendezni?

·         Hogyan tekint önmagára az adott szituációban? Tettesként vagy inkább áldozatként? El tudja-e fogadni, hogy a tettes és az áldozat összetartozik és  a helyzetet  inkább lehetőségként élje  meg, semmint személyes sértésnek?

·         Fölé tud e emelkedni a női férfi dualitásnak, vagy egyéb elválasztó azonosulásnak?

·         Gyakorlat haladóknak: Vizsgálja meg, hogy a  jelenlegi élethelyzetben mi az ami számít, és mi nem a halál szempontjából.

A témához csatlakozó irodalom:

Ken Wilber: A Működő Szellem rövid története, Ursus Libris kiadó 

Bert Hellinger: A forrás nem kérdi merre visz az útja, Bioenergetic  Kiadó

Eckhart Tolle. A most hatalma, Agykontroll Kft.

Magera Ildikó

Spirituális, vallási és világnézeti tényezők a párterápiában

Szilasi Zoltán

A párterápiában a spirituális, vallási és világnézeti tényezők aspektusa elengedhetetlen a kliens/ek jobb megértéséhez.

Néhány főbb vallási és világnézeti identitás bemutatásán túl, témánk szempontjából fontosabb alapfogalmak (megbocsátás, bűntudat, elégtétel, bűnhődés és büntetés, megbékülés, szeretet) életszerű megnyilatkozását kívánom még szemléltetni:

bűn fogalma – meghatározások:

–          erkölcsi előírás megszegése

–          bibliai meghatározás: céltévesztés, eltévedés

zsidó vallás az isteni parancsolatok megszegését tartja bűnnek. 

o   A házasságtörés mindenképpen az isteni parancsolatok áthágását jelenti. A vétkes és a vétlen fél megkülönböztetése vallásos feladat, melyben a rabbinikus útmutatás is mérvadó.

o   Az imádság, a megbánás és a jótékony tettek által lehetséges a bűnök bocsánata.

Alapfogalmak összehasonlítása a házasság példáján keresztül a katolikus és a protestáns hitvilágban:

  1. A bűnről

Katolikus:        A bűnöket többféle kategóriába sorolja be. Az ún. „halálos bűnöket” néha összekeverik a hét főbűnnel (kevélység, fösvénység, bujaság, harag, torkosság, irigység, restség), azonban a kettő nem ugyanaz.

                       „Égbekiáltó bűnök”: pl. homoszexualitás.

Protestáns:      Nincsenek fő bűnök, de a bűnnek vannak fokozatai: megbotlás, vétkezés, megbocsáthatatlan bűn.

A homoszexualitas bűn, de mára a nyugati protestantizmus toleranciával viszonyul hozzá, személyiségjogi törvények hatására. 

  1. házasság és a válás.

Katolikus:        A házasság szentség. A házasságtörésparáznaság vétek az „egy test” elve ellen.

Mivel a házasság felbonthatatlan, a válás kerülendő, a megbocsátás szükségszerű és erény.

Protestáns:     A házasság szövetség: A házasságtörés, paráznaság vétek a „közösség” ellen.

A válás kerülendő, paráznaság (hűtlenség, megcsalás) esetén viszont megengedett, a megbocsátás pedig a házastársi kapcsolat helyreállítását jelenti.

  1. Az elszenvedő fél megbocsátásáról:

Katolikus:        „Meg kell bocsátanom…” elvárás.

Protestáns:      Megbocsáthat, de ez opcionális. Házastársi hűtlenség esetén el is válhatnak, de meg is bocsáthat a hűtlen félnek. Jézus egyik tanításában a házasságtörőt elbocsátja, megbocsátva neki. – Megbocsáthatok, de hűtlenség esetén el is válhatok. 

  1. A vétkező emberben bűntudat jelenik meg. 

Katolikus:        A bűntudat érzése még nem oldoz fel a bűn alól. Mindez csak a kegyelmi eszközök (megbánás, gyónás, bűnbánat szentsége, feloldozás) által lehetséges.

Protestáns:      A bűntudat, a bűnbánat és bűnvallás megjelenése feloldozást jelent önmagában. Eljuthat a lelkiismereti szabadságig. A kegyelmi eszközök (bűnvallás, úrvacsora) is segíthetik ebben.

  1.  A vétket elszenvedő fél elégtételt vehet-e az őt ért sérelemért?

Katolikus:        A rossz el kell, hogy nyerje a büntetését, és lehet a büntetés végrehajtója a sérelmet szenvedett ember. A büntetés elszenvedője ezután még nyerhet rehabilitációt. Házasságtörés esetében például a megcsalt fél együtt maradhat a társával (kegyelem). 

Protestáns:      Az elégtétel az Istenre van bízva. Az ember nem Isten ostora. A házasságtörés példájában: nem kell elégtételt vennem rajtad, „Isten kezében vagy”.

  1.  A bűnös bűnhődéséről.

Katolikus:        A bűnösnek mindenképpen bűnhődnie kell. A megcsalt házasfél is érezheti, hogy neki is kell bűnhődnie, mert biztosan nem volt elég jó férj/feleség, hogy megcsalták. 

Protestáns:      Nem feltétlenül e világban kell megbűnhődni, sőt, lehet, hogy sehol sem kell megbűnhődni, hiszen Krisztus elhordozta a bűneinket és annak büntetését is.

  1. büntetés formája.

Katolikus:        Egyértelmű: a rossznak el kell nyernie büntetését.

Protestáns:      Isteni szuverenitás a büntetés. A tartalma kapcsolódhat a bűnhöz, beilleszkedhet a rendszerbe, lehet benne megoldási mozzanat, valamilyen progresszív elem. 

  1.  A megbékülés szükségessége:      

A katolikus és a protestáns nézet azonos. Azt jelenti, hogy élővé, működőképessé teszik a kapcsolatot. Keresik a megoldásokat. Kompromisszumokat kötnek. 

  1.  A szeretet forrása.

A katolikus és a protestáns nézet azonos. A szeretet nem bennünk van, hanem kapjuk. A szeretet forrása felett nem rendelkezünk. Istentől kapjuk. A hívő keresztény család tagjai ezért a kapcsolatuk szeretettel megerősítése érdekében Istenhez fordulnak és a hitükön keresztül erősítik meg a szeretetüket.

A buddhizmus nem ismeri a bűnt, mint vallási fogalmat, helyette a buddhisták az ok-okozat viszonyát, vagyis a karmát használják. 

Lásd a tovább a Bűn, bűntudat, megbocsátás folytatás című írást!

Jobb a világ

Elsepertem a járdán a falevelet. Elsepertem a szomszédom előtt is. Az öreg úr már 2 éve meghalt, most nem lakik senki sem a házában. Ő is elseperte előttünk a levelet meg a havat, mire hazajöttünk a munkából. Tartozom hát neki én is ennyivel.

Miközben a szomszéd háza előtt dolgoztam, odajött hozzám egy ismerősöm. Mondta, hogy milyen rendes vagyok.

–  Legalább nem kell a faleveleken taposnotok, ha elmentek hazulról.

Igaza volt benne. És jobb így a világ is.

A pánikbetegség

Lényege:  megkülönböztetünk normális és kóros szorongást (félelmet). Normális szorongás vesz erőt rajtam, ha át akarok menni az útkereszteződésben a piros jelzésen, sőt annyira erős lehet ez az érzés, hogy át sem megyek. Ez tehát normális. De ha már attól is félek, hogy az utcára egyedül kimenjek, az már kóros. 

Lehet folyamatosan szorongani (generalizált szorongás) és lehet szünetekkel szorongani. Ez utóbbinak két csoportja van.

Ha a szorongás jól azonosítható valamitől lép fel, akkor pl. fóbiáról beszélünk. Például valaki félhet a pókoktól, vagy a nyilvános szerepléstől, vagy a nagy tereken való közlekedéstől stb. Más helyzetekben nyugodtan, panaszmentesen él. Lehet a betegségektől is irreálisan félni, ez a hypochondria. 

Ha a szorongást kiváltó ok nem ismert, és a szorongás nem állandó, hanem ismétlődő rohamokban jelentkezik, akkor ez a pánikbetegség. 

A pánikbetegség és a fóbiák súlyosabb esetben együttesen lépnek fel. Az is előfordul, hogy a pánik csak egy súlyosabb pszichiátriai betegség egyik tünete, aminek a kezelésben van jelentősége. 

A pánikbetegség tünetei: alapesetben a pánikbetegség tünetei teljesen váratlanul, nyilvánvaló ok nélkül jelentkeznek. Fulladásérzés, gyors szívverés, leizzadás, remegés, látászavar, zsibbadás érzés, halálfélelem, megőrüléstől való félelem a leggyakoribb tünet, de nem kell minden felsorolt tünetnek egyszerre fennállnia. Az viszont fontos, hogy a beteg nagyon szenved, valamilyen súlyos következménytől tart, segítséget keres. Ez az intenzív szenvedés néhány perc, fél óra alatt magától megszűnik. Az, hogy magától is megszűnne nem mindig derül ki, mert ilyenkor, teljesen érthetően, a beteg gyógyszert vesz be, mentőt hív, injekciót kap, szóval valamilyen segítséget vesz igénybe. A rohammentes időszakban a beteg jól is lehetne, de emlékszik a rettenetes pánikra, és ennek ismétlődési lehetsége félelemmel töltheti el. Megpróbálja elkerülni azokat a helyzeteket, amikor a roham provokálódhatna, vagy nem számíthatna segítségre. Így fokozatosan beszűkül a mozgástere, fél egyedül közlekedni, kísérőt igényel. Ezt az állapotot nevezzük agorafóbiának. Itt már a fóbia és a pánik keveredéséről van szó. 

A pánikbetegség oka:              ez egy nagyon bonyolult kérdés. Az áttekinthetőség kedvéért külön tárgyalom a pánikroham élettani mechanizmusát, és az egész állapot pszichológiai hátterét. 

A pánikroham élettani háttere elég jól tisztázott. Arról van szó, hogy a beteg valamit észlel, aminek veszélyt tulajdonít. Lehet ez egy teljesen jóindulatú szívdobbanás, egy izomrángás, valamilyen banális megszédülés, sőt akár egy gondolat is. Legtöbbször ezt észre sem veszi, vagy elfelejti. Viszont megijed, és ez a félelem testi következményekkel jár. Minden félelem testi következményekkel is jár. Stresszhormonok kerülnek a vérbe, emelkedik a vérnyomás, a pulzusszám, mély légvételeket vesz a beteg. Ezek a stresszhormonok, illteve a mély légvételek önmagukban is elkezdenek szédülést, zsibbadást okozni. A beteg aggodalommal figyeli ezeket a testi jeleket, még jobban megijed tőlük, még több stresszhormon kerül a vérébe, még erősebben lélegzik, ennek még erősebb testi következményei lesznek, és itt az ördögi kör, ami a rettenetes halálfélelemhez vezet. Amikor már nagyon hatalmába kerítette a betegség, akkor nincs is szükség semmilyen testi tünetre, ami elindítja a folyamatot, már a gondolat is elég hozzá. 

Sokkal bonyolultabb a lelki hátteret tisztázni. Milyen körülmények között kerül valaki ilyen sérülékeny lelkiállapotba?

Az a tapasztalatom, hogy a legtöbb beteg életeseményei és a pánikbetegsége között összefüggést lehet találni. Tulajdonképpen minden fontos probléma, amit az egyén nem tud jól megoldani a pánikrohamokra érzékenyítheti. Olyan ez, mintha a kiegyensúlyozott, egészséges, tünetektől mentes élet fenntartása az egyéntől energiát igényelne. Ha az energiája megfogyatkozik, mert valamilyen érzelmi terhelés, konfliktus ezt felemészti, akkor tünetei lesznek. A tünetek tehát figyelmeztetnek is: vigyázat, elfolyik az energia valahol! Arra a kérdésre nem tudok válaszolni, hogy az élet különböző konfliktusai az egyik embernél miért depressziót, a másiknál pánikot, a harmadiknál pedig nyombélfekélyt okoz. 

Az okok tárgyalásánál meg kell említenem az orvosok felelősségét is. Amikor valakinek először van pánikrohama, rendkívüli felelősséget visel az orvosa. Ugyanis a beteg bár szenved (illetve mire orvoshoz kerül általában már elmúlnak a tünetei nagy része), de nem érti az egészet. Az orvostól várja a magyarázatot. A magyarázat nagymértékben befolyásolja, hogy mit fog az állapotáról gondolni, és fentebb már láttuk, milyen fontos a beteg gondolata: ha veszélyesnek ítéli meg a helyzetet, beindul az ördögi kör, ami a pánikrohamhoz vezet, ha pedig nem tartja veszélyesnek, akkor nem lesz pánikroham. Az orvosnak meg kell vizsgálnia a beteget, és ha pánikról van szó, akkor a reális, hiteles magyarázattal el kell látni a beteget. Itt az idővel nem szabad takarékoskodni, mert nem mindegy, hogy valaki elindul-e a pánikbetegség útján, vagy sem. Ha az orvos adós marad a hiteles tájékoztatással, és a beteg az orvosi műszerek, esetleg ellátásra váró súlyos betegek félelmetes emlékével hagyja el a rendelőt, akkor ez elég rossz indulás egy pánikbeteg karrier felé. 

A pánikbetegség kezelése.              A kezelésben az okokból érdemes kiindulni. Először belgyógyászati szempontból érdemes átgondolni, hogy tényleg pánikról van-e szó, vagy esetleg valamilyen belgyógyászati betegséggel számolni kell-e? Általában a beteg leletei e tekintetben rendben vannak. Napjaink orvoslásának erős oldala a testi betegségek irányába történő kivizsgálás. Ebben a fázisban lehet korrigálni a beteg irreális hiedelmeit, ha a korábbi orvosi vizsgálatokon ez nem történt volna meg. Fontos a betegben felmerülő konkrét betegségekre irányuló kérdések megtárgyalása. 

A pánikroham élettani alapú kezelése nagyon fontos, gyorsan szokott eredményt hozni. Ez az ördögi kör megszakítását jelenti: a figyelem elterelése, a felületes, (tehát nem mély!) légzés megtanulása, az egész folyamat tudatosítása. Hipnózisban megtanulhatók olyan gyakorlatok, amik segíthetnek a jelentkező roham leállításában. 

pszichológiai háttér kezelése jelenti az igazi oki kezelést. A pszichoterápiára fordított energia nagy része erre megy el. Általában valamilyen fontos életfeladatról van szó, ami elakadt. Gyakran előfordul, hogy a heves tünetek el is terelik a figyelmet a mélyebb problémáról. Nem feltétlenül nagy konfliktusokra kell gondolni. Lehet, hogy „egyszerűen” csak arról van szó, hogy valaki nem ilyennek képzelte az életét. Nem rossz ez az élet, de nem az igazi. Elég gyakran provokál szorongásos betegségeket az, amikor valaki nagyon aktívan él, sokat dolgozik, és hirtelen tétlenségre van kárhoztatva. Például otthon van a kisgyermekével. Ahány ember, annyiféle példát lehetne még a megoldatlan élethelyzetekre felsorolni. Elég gyakori, hogy nem csak egyéni, hanem párterápiás vagy családterápiás ülésekre is sor kerül. 

Említsük meg a gyógyszeres kezelést is. Ez is hatékony kezelési forma pánikbetegségben, és jóval egyszerűbb, mint a pszichoterápia. A gyógyszeres kezelés mellett is van esélye a beteg személyiségének fejlődni, új látásmódot megtanulni. Az a cél, hogy hosszú távon ne a gyógyszer, hanem a személyiség fejlődése tartsa fenn az egészséges állapotot. A szóba jövő gyógyszerek a szorongásoldók, valamint az agyi szerotonin szintet emelő szerek hatástani csoportjába tartoznak. A gyógyszeres kezelés és a pszichoterápia jól kombinálható. 

Ha a pánikbetegség egy súlyosabb pszichiátriai kórkép részét képezi, akkor az alapbetegség módosíthatja a fenti kezelési elveket. 

Összességében a pánikbetegség általában jól kezelhető, reális cél a teljes gyógyulás. A kezelés során a tünetek megszüntetése mellett a beteg élethelyzetét és fontos személyes kapcsolatait is tekintetbe kell venni. 

A hiperaktivitás

Az utóbbi években nagyon gyakran halljuk az utcán, ismerősöktől, vagy akár pedagógusoktól, hogy „ez a gyermek hiperaktív!”. Az igazság azonban az, hogy a valódi hiperaktivitás előfordulási gyakorisága ettől sokkal kevesebb, néhány %. Mára mintegy gyűjtőfogalommá vélt ez az elnevezés, amellyel rendszerint a nehezen kezelhető gyerekeket illetik. 

A gyerekek kezelhetetlenségének, magatartási problémáinak hátterében azonban számos egyéb ok is állhat (ld. A gyermekkori magatartási problémák c. írást). 

A hiperaktivitás (orvosi elnevezése: ADHD) 3 fő tünetcsoportból álló tünetegyüttes:

  • túlmozgásosság
  • figyelemzavar
  • impulzivitás

Ezek a tünetek különböző súlyossággal jelentkezhetnek. A hiperaktivitást leggyakrabban 7 éves kor körül (iskola első osztály) diagnosztizáljuk, de már óvodáskorban, sőt kisgyermekkorban is észlelhetőek az előjelek, tünetek.

A hiperaktivitás veleszületett biológiai állapot, ezért „nem kinőhető”. A tünetek intenzitása azonban az életkor előrehaladtával csökkenhet, és a megfelelő kezelés, terápia (pl. viselkedésterápia, SZIT terápia stb.) nagyon sokat tehet azért, hogy a másodlagos nehézségek, pl. tanulási problémák, kudarcélmények, negatív önértékelés ne alakuljanak ki. A terápia része a szülők tájékoztatása és felkészítése a nehéz helyzetek megoldására.

A hiperaktív gyerekek általában jó képességűek, barátkozóak és kreatívak. Számos jó tulajdonsággal rendelkeznek. Megfelelő és korai segítséggel elősegíthetjük, hogy ezek a gyerekek pozitív tulajdonságaikat tudják kibontakoztatni, és ne egy negatív viselkedési spirál alakuljon ki.

A bölcsődébe, óvodába szoktatásról

Minden család életében fontos esemény a kisgyermek közösségbe kerülése. Az anyával otthon töltött évek után új felnőtteket, gyerekeket kell megszoknia, elfogadnia. Az édesanya sok esetben újra munkába áll (vagy éppen a kistestvérrel marad otthon), de az eddigi szoros anya-gyermek kapcsolatnak kissé lazulnia kell, mindkettőjüknek meg kell tanulni elengedni a másikat. Ez a legtöbb családban próbatétel mind az édesanyának, mind a gyermeknek. Azonban egy egészséges, jól működő szülő-gyermek kapcsolatban erre az életkorra már kialakult a kölcsönös bizalom, így néhány nap/hét sírás, nehezebb reggeli elválást követően a gyermek „beszokik” a bölcsibe, oviba. 

Gyermekpszichológiai rendelőmet azonban gyakran keresik fel azok a kétségbeesett anyukák, akik már nehezen bírják, hogy gyermekük minden reggel hosszasan, fájdalmasan, sírva, esetleg hisztizve „búcsúzkodik” tőlük. Ilyen esetben az anyukák számára éppolyan fontos lehet a tanácsadás, mint a gyermekkel folytatott szorongásoldó terápia. Számos oka lehet annak, hogy egy édesanya számára miért nehéz elengedni a gyermekét, és a gyerekek sem egyformák abban, hogy hogyan reagálnak az elválási helyzetekre. A háttérben meghúzódó okok feltárásával és megértésével azonban közelebb juthatunk a megoldáshoz.

 A beszoktatás során érdemes az óvónénik tanácsaira hallgatni, hiszen ők a beszoktatás „szakemberei” és sokkal könnyebb velük együttműködve gyakorolni az elválást. Amennyiben a reggeli elválás még több hét/hónap után is problémás, érdemes szakember segítségét kérni.

Kulcsfogalmak: szorongás, beszoktatás, elválás, óvoda

Minden család életében fontos esemény a kisgyermek közösségbe kerülése. Az anyával otthon töltött évek után új felnőtteket, gyerekeket kell megszoknia, elfogadnia. Az édesanya sok esetben újra munkába áll (vagy éppen a kistestvérrel marad otthon), de az eddigi szoros anya-gyermek kapcsolatnak kissé lazulnia kell, mindkettőjüknek meg kell tanulni elengedni a másikat. Ez a legtöbb családban próbatétel mind az édesanyának, mind a gyermeknek. Azonban egy egészséges, jól működő szülő-gyermek kapcsolatban erre az életkorra már kialakult a kölcsönös bizalom, így néhány nap/hét sírás, nehezebb reggeli elválást követően a gyermek „beszokik” a bölcsibe, oviba. 

Gyermekpszichológiai rendelőmet azonban gyakran keresik fel azok a kétségbeesett anyukák, akik már nehezen bírják, hogy gyermekük minden reggel hosszasan, fájdalmasan, sírva, esetleg hisztizve „búcsúzkodik” tőlük. Ilyen esetben az anyukák számára éppolyan fontos lehet a tanácsadás, mint a gyermekkel folytatott szorongásoldó terápia. Számos oka lehet annak, hogy egy édesanya számára miért nehéz elengedni a gyermekét, és a gyerekek sem egyformák abban, hogy hogyan reagálnak az elválási helyzetekre. A háttérben meghúzódó okok feltárásával és megértésével azonban közelebb juthatunk a megoldáshoz.

 A beszoktatás során érdemes az óvónénik tanácsaira hallgatni, hiszen ők a beszoktatás „szakemberei” és sokkal könnyebb velük együttműködve gyakorolni az elválást. Amennyiben a reggeli elválás még több hét/hónap után is problémás, érdemes szakember segítségét kérni.

A gyermekkori magatartási problémák

A gyermekkori magatartási problémák hátterében többféle tényező is szerepet játszhat. Az alábbiakban ezeket igyekszem sorra venni – életkori vonatkozásban is.

  • A gyermekkori magatartási problémák egy része már a családban, a gyermek közösségbe kerülése előtt jelentkezik. Ennek leggyakoribb formája a hiszti, az engedetlen viselkedés. A kisgyermekek 2-3 éves koruk körül élik át az ún. dackorszakot, amely fontos fejlődési lépcsőfok a számukra. „Én-tudatuk” egyre erősebbé válik, és nehezen tűrik a korlátozást. Ez – a szülők számára igencsak megterhelő időszak – a kisgyermek normális személyiségfejlődésének része. Önmagában tehát, ha egy gyermek hisztizik, az nem kóros. Azonban, hogy a szülők hogyan kezelik ezeket a megnyilvánulásokat, az sorsdöntő lehet abból a szempontból, hogy a hiszti „csak” a dackorszak (1-1,5 év) jellemzője marad, vagy a gyermek állandó viselkedésévé válik. Ha szülők megfelelően kezelik a hisztiket, megkönnyítik saját életüket is, és ezáltal esélyük lesz a későbbi magatartási problémák elkerülésére is.
  • A gyermekkori magatartási problémák nagy része a gyerekek közösségbe kerülésekor jelentkezik/mélyül el. Itt ugyanis a gyerekeknek különféle szabályokhoz kell alkalmazkodniuk és el kell sajátítaniuk a társadalmi együttélés szabályait. Ha a gyermek otthon, az óvodába kerülése előtt még nem tanulta meg, hogyan kell szabályokat betartani (pl. elkényeztető nevelés következménye lehet), nagyon nehéz dolga lesz a közösségben.
  • Magatartási problémák akkor is jelentkezhetnek, ha a gyermek életében valamilyen változás zajlik (pl. testvér születik, válás, költözés stb.). Ilyenkor átmenetileg a gyermek a viselkedésével igyekszik magára irányítani a figyelmet, rosszalkodásával fejezi ki, hogy „nincs minden rendben”.
  • Iskoláskorban a magatartási problémák gyakran a tanulási nehézségekkel függnek össze. Ha a gyermek képességei miatt (pl. figyelemkoncentrációs nehézség, részképesség zavar stb.) nem tud megfelelően teljesíteni, a tanulásból adódó kudarcait igyekszik viselkedésével kompenzálni.
  • A magatartási problémák sajátos esete a hiperaktivitás, amelyet a köznyelv igen gyakran használ a nehezen kezelhető gyerekekre. A valódi hiperaktivitás azonban ritkábban előforduló tünet-együttes, amelyről bővebben olvashat itt (A hiperaktivitás).

Kulcsfogalmak: hiszti, nehezen kezelhető, hiperaktív, magatartási probléma