Cantata Profana 2

A Cantata Profana nem csak a gyermekek kirepüléséről gondolkoztat el. 

„…Az ő édes apjok … Féltérdre ereszkedett, Hej, egyre rá is célzott. De a legnagyobbik szarvas – Jaj, a legkedvesebb fiú — Szóval imígy felele: „Kedves édes apánk, Ránk te sose célozz! Mert téged mi tűzünk A szarvunk hegyére És úgy hajigálunk Téged rétről rétre, Téged hegyről hegyre, S téged hozzávágunk Éles kősziklához: Ízzé-porrá zúzódsz Kedves édes apánk!” (Bartók Béla) 

Hogy van ez? A gyerek fenyegeti az apját? Szabad ez? Elég szokatlan. 

 „Tiszteld atyádat és anyádat!”  

Ez a 4. parancsolat, egyértelmű. Hálásnak lenni, tisztelni – nyilván nem fenyegetni.
Aztán az ellenkező József Attilától: 

„Hol lehet altiszt, azt kutatja,
holott a sírt, hol nyugszik atyja,
kellene megbotoznia.” (Hazám)
 

Tényleg el kell gondolkozni azon, hogy hol a határ. Hol a határ a szülők tisztelete és a szülők számonkérése között? Van-e joga a gyermeknek a szülőt kérdőre vonni, és a szülőnek kötelessége-e válaszolni? Bartók művét 1934-ben mutatták be. Vajon akkoriban milyen kérdések feszíthették őt? Mai tudásunkkal mi mit kérdeznénk a gyermekek nevében az akkori felnőttektől? És tőlünk mit kérdeznek majd a gyermekeink? Vajon tehetnek-e nekünk szemrehányást valamiért?

Egy jó hozzászólás jó lenne