A pánikbetegség

Lényege:  megkülönböztetünk normális és kóros szorongást (félelmet). Normális szorongás vesz erőt rajtam, ha át akarok menni az útkereszteződésben a piros jelzésen, sőt annyira erős lehet ez az érzés, hogy át sem megyek. Ez tehát normális. De ha már attól is félek, hogy az utcára egyedül kimenjek, az már kóros. 

Lehet folyamatosan szorongani (generalizált szorongás) és lehet szünetekkel szorongani. Ez utóbbinak két csoportja van.

Ha a szorongás jól azonosítható valamitől lép fel, akkor pl. fóbiáról beszélünk. Például valaki félhet a pókoktól, vagy a nyilvános szerepléstől, vagy a nagy tereken való közlekedéstől stb. Más helyzetekben nyugodtan, panaszmentesen él. Lehet a betegségektől is irreálisan félni, ez a hypochondria. 

Ha a szorongást kiváltó ok nem ismert, és a szorongás nem állandó, hanem ismétlődő rohamokban jelentkezik, akkor ez a pánikbetegség. 

A pánikbetegség és a fóbiák súlyosabb esetben együttesen lépnek fel. Az is előfordul, hogy a pánik csak egy súlyosabb pszichiátriai betegség egyik tünete, aminek a kezelésben van jelentősége. 

A pánikbetegség tünetei: alapesetben a pánikbetegség tünetei teljesen váratlanul, nyilvánvaló ok nélkül jelentkeznek. Fulladásérzés, gyors szívverés, leizzadás, remegés, látászavar, zsibbadás érzés, halálfélelem, megőrüléstől való félelem a leggyakoribb tünet, de nem kell minden felsorolt tünetnek egyszerre fennállnia. Az viszont fontos, hogy a beteg nagyon szenved, valamilyen súlyos következménytől tart, segítséget keres. Ez az intenzív szenvedés néhány perc, fél óra alatt magától megszűnik. Az, hogy magától is megszűnne nem mindig derül ki, mert ilyenkor, teljesen érthetően, a beteg gyógyszert vesz be, mentőt hív, injekciót kap, szóval valamilyen segítséget vesz igénybe. A rohammentes időszakban a beteg jól is lehetne, de emlékszik a rettenetes pánikra, és ennek ismétlődési lehetsége félelemmel töltheti el. Megpróbálja elkerülni azokat a helyzeteket, amikor a roham provokálódhatna, vagy nem számíthatna segítségre. Így fokozatosan beszűkül a mozgástere, fél egyedül közlekedni, kísérőt igényel. Ezt az állapotot nevezzük agorafóbiának. Itt már a fóbia és a pánik keveredéséről van szó. 

A pánikbetegség oka:              ez egy nagyon bonyolult kérdés. Az áttekinthetőség kedvéért külön tárgyalom a pánikroham élettani mechanizmusát, és az egész állapot pszichológiai hátterét. 

A pánikroham élettani háttere elég jól tisztázott. Arról van szó, hogy a beteg valamit észlel, aminek veszélyt tulajdonít. Lehet ez egy teljesen jóindulatú szívdobbanás, egy izomrángás, valamilyen banális megszédülés, sőt akár egy gondolat is. Legtöbbször ezt észre sem veszi, vagy elfelejti. Viszont megijed, és ez a félelem testi következményekkel jár. Minden félelem testi következményekkel is jár. Stresszhormonok kerülnek a vérbe, emelkedik a vérnyomás, a pulzusszám, mély légvételeket vesz a beteg. Ezek a stresszhormonok, illteve a mély légvételek önmagukban is elkezdenek szédülést, zsibbadást okozni. A beteg aggodalommal figyeli ezeket a testi jeleket, még jobban megijed tőlük, még több stresszhormon kerül a vérébe, még erősebben lélegzik, ennek még erősebb testi következményei lesznek, és itt az ördögi kör, ami a rettenetes halálfélelemhez vezet. Amikor már nagyon hatalmába kerítette a betegség, akkor nincs is szükség semmilyen testi tünetre, ami elindítja a folyamatot, már a gondolat is elég hozzá. 

Sokkal bonyolultabb a lelki hátteret tisztázni. Milyen körülmények között kerül valaki ilyen sérülékeny lelkiállapotba?

Az a tapasztalatom, hogy a legtöbb beteg életeseményei és a pánikbetegsége között összefüggést lehet találni. Tulajdonképpen minden fontos probléma, amit az egyén nem tud jól megoldani a pánikrohamokra érzékenyítheti. Olyan ez, mintha a kiegyensúlyozott, egészséges, tünetektől mentes élet fenntartása az egyéntől energiát igényelne. Ha az energiája megfogyatkozik, mert valamilyen érzelmi terhelés, konfliktus ezt felemészti, akkor tünetei lesznek. A tünetek tehát figyelmeztetnek is: vigyázat, elfolyik az energia valahol! Arra a kérdésre nem tudok válaszolni, hogy az élet különböző konfliktusai az egyik embernél miért depressziót, a másiknál pánikot, a harmadiknál pedig nyombélfekélyt okoz. 

Az okok tárgyalásánál meg kell említenem az orvosok felelősségét is. Amikor valakinek először van pánikrohama, rendkívüli felelősséget visel az orvosa. Ugyanis a beteg bár szenved (illetve mire orvoshoz kerül általában már elmúlnak a tünetei nagy része), de nem érti az egészet. Az orvostól várja a magyarázatot. A magyarázat nagymértékben befolyásolja, hogy mit fog az állapotáról gondolni, és fentebb már láttuk, milyen fontos a beteg gondolata: ha veszélyesnek ítéli meg a helyzetet, beindul az ördögi kör, ami a pánikrohamhoz vezet, ha pedig nem tartja veszélyesnek, akkor nem lesz pánikroham. Az orvosnak meg kell vizsgálnia a beteget, és ha pánikról van szó, akkor a reális, hiteles magyarázattal el kell látni a beteget. Itt az idővel nem szabad takarékoskodni, mert nem mindegy, hogy valaki elindul-e a pánikbetegség útján, vagy sem. Ha az orvos adós marad a hiteles tájékoztatással, és a beteg az orvosi műszerek, esetleg ellátásra váró súlyos betegek félelmetes emlékével hagyja el a rendelőt, akkor ez elég rossz indulás egy pánikbeteg karrier felé. 

A pánikbetegség kezelése.              A kezelésben az okokból érdemes kiindulni. Először belgyógyászati szempontból érdemes átgondolni, hogy tényleg pánikról van-e szó, vagy esetleg valamilyen belgyógyászati betegséggel számolni kell-e? Általában a beteg leletei e tekintetben rendben vannak. Napjaink orvoslásának erős oldala a testi betegségek irányába történő kivizsgálás. Ebben a fázisban lehet korrigálni a beteg irreális hiedelmeit, ha a korábbi orvosi vizsgálatokon ez nem történt volna meg. Fontos a betegben felmerülő konkrét betegségekre irányuló kérdések megtárgyalása. 

A pánikroham élettani alapú kezelése nagyon fontos, gyorsan szokott eredményt hozni. Ez az ördögi kör megszakítását jelenti: a figyelem elterelése, a felületes, (tehát nem mély!) légzés megtanulása, az egész folyamat tudatosítása. Hipnózisban megtanulhatók olyan gyakorlatok, amik segíthetnek a jelentkező roham leállításában. 

pszichológiai háttér kezelése jelenti az igazi oki kezelést. A pszichoterápiára fordított energia nagy része erre megy el. Általában valamilyen fontos életfeladatról van szó, ami elakadt. Gyakran előfordul, hogy a heves tünetek el is terelik a figyelmet a mélyebb problémáról. Nem feltétlenül nagy konfliktusokra kell gondolni. Lehet, hogy „egyszerűen” csak arról van szó, hogy valaki nem ilyennek képzelte az életét. Nem rossz ez az élet, de nem az igazi. Elég gyakran provokál szorongásos betegségeket az, amikor valaki nagyon aktívan él, sokat dolgozik, és hirtelen tétlenségre van kárhoztatva. Például otthon van a kisgyermekével. Ahány ember, annyiféle példát lehetne még a megoldatlan élethelyzetekre felsorolni. Elég gyakori, hogy nem csak egyéni, hanem párterápiás vagy családterápiás ülésekre is sor kerül. 

Említsük meg a gyógyszeres kezelést is. Ez is hatékony kezelési forma pánikbetegségben, és jóval egyszerűbb, mint a pszichoterápia. A gyógyszeres kezelés mellett is van esélye a beteg személyiségének fejlődni, új látásmódot megtanulni. Az a cél, hogy hosszú távon ne a gyógyszer, hanem a személyiség fejlődése tartsa fenn az egészséges állapotot. A szóba jövő gyógyszerek a szorongásoldók, valamint az agyi szerotonin szintet emelő szerek hatástani csoportjába tartoznak. A gyógyszeres kezelés és a pszichoterápia jól kombinálható. 

Ha a pánikbetegség egy súlyosabb pszichiátriai kórkép részét képezi, akkor az alapbetegség módosíthatja a fenti kezelési elveket. 

Összességében a pánikbetegség általában jól kezelhető, reális cél a teljes gyógyulás. A kezelés során a tünetek megszüntetése mellett a beteg élethelyzetét és fontos személyes kapcsolatait is tekintetbe kell venni. 

Egy jó hozzászólás jó lenne