A szabadság

Beszélgettem egyszer egy tizenhét éves lánnyal. Haragban állt a fél világgal, de főleg az anyjával és az iskolával. Valósággal rabságban érezte magát. 

Az anyja elég szigorú nevelési elveket próbált meg követni. Tanulás az első, időben le kell feküdni, másnap iskola és ilyenek. A lány egyre keményebben harcolt a minél több szabadságért. Anya nem értette, hogy a lányának miért olyan fontos a barátaival együtt lennie. A lány sem értette az anyját. Eldurvultak a viták. Előfordult, hogy a lány egész éjszaka nem ment haza.

Az iskola sem volt jobb. Kudarcok, ellenszenves, legjobb esetben közönyös tanárok, hányingere volt, ha csak rágondolt. 

Elege volt a lánynak az egészből. Azt mondta, hogy végre szabadságra vágyik.

-És hogy akar szabad lenni?

-Elköltözöm otthonról a barátomhoz. 

-Hogy tervezi, miből fog majd megélni? 

-El fogok menni pultosnak.

Ekkor nagyon megsajnáltam ezt a lányt. Eszembe jutott az a húsz éves ismerősöm, aki pultosként dolgozott 12-24 órában, és éppen akkoriban kellett elmennie néhány nap táppénzre, hogy kipihenhesse magát. Nem tűnt szabadnak. 

Bonyolult dolog ez a szabadság. Olyan, mint az autópálya. Az autópályán is szabadnak érezhetem magam. De csak akkor, ha hosszában megyek rajta. Keresztben nem. Visszafelé irányban sem. Be kell tartani a szabályokat. 

Az élet is ilyen. Én csak akkor érzem magam szabadnak, ha azt csinálom, ami a dolgom. Ha nem csinálom meg a dolgomat, akkor nem lehetek szabad, mert az élet megkötöz.

Egy jó hozzászólás jó lenne